A mezőgazdaság minden szegmense hallotta és talán minden nap együtt is él a precíziós gazdálkodás filozófiájával és eszközkészletével is, avagy a vetéstől-aratásig történő gondosságról, valamint az ezt övező hozamok növeléséről.
De vajon a betakarítás után gondolkozott-e már azon, mekkora a veszteség a tárolókban? Hogyan tudnánk csökkenteni ezt a veszteséget és ezzel együtt növelni a tárolt termény értékét?
A szemes termény tárolásakor számtalan probléma léphet fel, egy viszont elmondható: minden probléma, annak indulásától folyamatosan és jól megfigyelhető hőmérséklet emelkedéssel jár. Elég egyszerűnek tűnik a képlet, a megoldás "csupán" az, hogy a több ezer tonna terményünkben mielőbb megtaláljuk ezeket a pontokat, legyenek bárhol.
Minden, főként technológiai fejlesztés általában magával hozza, hogy az embert, aki az eszközt ténylegesen használja, ki kell képezni. Nos, a GrainMonitor-nál ez nem így van! Ugyanis a terméken nincsenek sem gombok, sem lámpák, gyakorlatilag semmi olyan, melyhez különösebb műszaki tudás kellene. A szondát egyszerűen be kell szúrni a terménybe, mely azután önműködően elindul és végzi dolgát, mindezt úgy, hogy 3-5 évig nem kell karbantartani, még az akkumulátorát sem kell tölteni, vagy elemet sem kell cserélni benne!
Elsőként fontos tisztáznunk egy kérdést: valójában, mennyire drága a tárolási veszteség? Mennyi terményt kell kidobnunk vagy leértékelnünk? Milyen járulékos költségei vannak a tárolásnak, mint például a gázosítás? Ha ezekre megtaláljuk a választ, könnyen beláthatjuk, a GrainMonitor valójában inkább egy befektetés, mely segítségével jelentős veszteséget lehet csökkenteni, így láthatjuk, hogy ez a befektetés milyen gyorsan megtérülhet!
A terményben lévő szondáink töretlenül mérnek, ezzel együtt pedig tömérdek mennyiségű adattal szolgálnak. Bonyolult, képletekkel telitűzdelt táblázatok és szoftverek helyett, a GrainMonitor mobil alkalmazásban villámgyorsan megnézhetjük raktárunk hőtérképét, a változások grafikonjait bármeddig visszanézhetjük, és mindazokat a figyelmeztetőket is itt látjuk, amikkel a rendszer igyekszik minket kellő időben értesíteni, ha beavatkozás szükséges!
A GrainMonitor szondák telepítése nem igényel különösebb szakképzettséget, néhány egyszerű lépés után azonnal használatra kész.
Megrendelését az előleg kifizetését követő 30 napon belül futárcégünk a telephelyére szállítja
A telephelyen bárhol, ahol állandó áramellátással rendelkezik, el kell helyezni a kapott állomást
A szondákat tetszőleges elosztásban szúrja bele a terménybe
A szondáink egy,- vagy több telephelyen elhelyezett bázisállomáson keresztül kommunikálnak az Internettel.
Ez a készülék a kisebb gazdaságok számára kialakított csomagunkban egy nagyon egyszerű, routerhez / modemhez hasonló készülék. Telepítése “szereld magad”, azaz annyiból áll, hogy be kell dugni egy áramforrásba olyan helyen, ahol többnyire állandó áramellátás található, például a magtárhoz közeli mérlegházban vagy irodában. Egyetlen ilyen bázisállomás akár 500 méteres körzetben tud lefedettséget biztosítani.
Nagyobb gazdaságok és tárházak részére kültéri, ún. ipari bázisállomásokat javasolt elhelyezni, melyet cégünk munkatársai végeznek el. Az ipari bázisállomások akár 2,5 km körzetben tudnak lefedettséget biztosítani.
A szondák használatáért havidíjat kell fizetnie, melynek értéke egységesen minden csomag esetén 850 Ft / szonda / hónap
Ezért a havidíjért cserébe, két fontos szolgáltatást biztosítunk:
Mint minden készülék, mely vezeték nélkül valósít meg kommunikációt (pl. mobiltelefon, Internet stb.) többnyire valamilyen köztes szolgáltató által történik. Értelemszerűen ennek a szolgáltatásnak díja van.
A GrainMonitor applikáció letölthető az Android-os okos telefonokra és táblagépekre, illetve Apple iPhone és iPad készülékekre.
Asztali számítógépen pedig egy egyszerű Internet böngészőn
(pl. Google Chrome, Firefox stb.) keresztül lehet elérni.
Ez az alkalmazás teszi elérhetővé, hogy a szondák méréseit megnézhessük, elemezhessük, grafikonok és térképes formában is, valamint ez a felület felelős a különböző riasztásokért is.
A szolgáltatás részeként továbbá korlátlan “felhős adattárolást” is biztosít az alkalmazás, ez azt jelenti, hogy az Ön készülékén az adatok nem foglalják a memóriát.